Nemrégiben egy kedves barátom hívta fel a figyelmemet erre a technikára, amit persze már tudtam, de mégsem alkalmaztam mindig, pedig rendelkezésemre állt. A szenvedéseim, az önsajnálatom ideje, a rossz óráim száma, intenzíven lecsökkent volna, ha tudatosan használom ezt a tudást, információt!
Pontosan ez az oka annak, hogy itt most közre adom nektek, Kedves Olvasóim, azért hogy a viharfelhőket hamarabb, és könnyebben űzzétek el fejetek fölül!
Mindannyiunknak van rossz napja. Tudod milyen ez, hiszen általában már így kezdődik. Lehet, hogy betegnek érzed magad, vagy nem értél el egy olyan célt, amire annyira vágytál, esetleg valaki megbántott valamivel. Tehát, naponta érhetnek negatív hatások, amik rányomják bélyegüket a napodra. De, ne keseredj el, "rázd meg magad", és tegyél ellene! Vannak technikák, amelyekkel tudatosan átalakíthatod ezeket a rossz hatásokat semlegessé teheted, esetleg még át is fordíthatod jóra!
Rajtad múlik, hogy hagyod-e magad az önsajnálat posványában fetrengeni, vagy összeszeded, minden erődet, és "kimászol" ebből az érzelmi ingoványból! Csak rajtad múlik hogyan éled meg!
Vagy fenékig üríted a "méreg poharat", vagy "kiborítod", mondván;- köszönöm erre nekem nincs szükségem!
Persze, ilyenkor könnyű lenne begubózni, vagy egész nap az ágyban maradni, és sajnálni Magadat. De ez meg fogja oldani a problémádat?
Ahogy ilyenkor viselkedsz – mármint, amikor rossz napod van – az határozza meg azt is, hogy milyen eredményes leszel akkor, amikor jó napod van. Ha engeded, hogy a negatív érzések vagy események határozzanak meg, nemsokára csak rossz napjaid lesznek.
Ha rossz napod van, egyszerűen fordíts ennek hátat. Tudom, mondani könnyű… Tehát olvasd el ezt a 7 lépést!
1 lépés – Zuhanyozz le HIDEG vízzel Na, nem élünk a középkorban, akkor meg minek?! Nagyon egyszerű az oka: a testedet túlélő üzemmódba kapcsolja. Az agyad képtelen lesz a rossz dolgokkal foglalkozni, csak arra tudsz gondolni: “Uram Atyám, de hideg!”
Ezzel a negatívból pont nullára fogsz kerülni. Büszkének és erősnek fogod érezni Magad, hiszen leküzdötted a hideg vizet, túlélted. Készen fogsz állni arra, hogy megbírkózz a nap többi részével is.
2 lépés – Tegyél valami veszélyeset Ha teszel valami veszélyeset, az felviszi az adrenalinod, és pozitív érzéseket kapsz. Boldognak és élőnek fogod érezni Magad, és elfújja a negatív gondolataidat.
Ehhez nem kell sziklát másznod, vagy kiugranod egy repülőgépből, bár ha ezt tartod elég veszélyesnek, akkor tedd meg! Elég, ha csak olyan tevékenységet keresel, ami veszélyesnek tűnik.
Ha például általában félénk vagy, menj oda egy lányhoz/fiúhoz az utcán, vagy sikíts olyan hangosan, ahogy csak tudsz. Vagy sétálj az utcán anélkül, hogy cipő lenne a lábadon.
Mindegy, mit csinálsz. A lényeg, küzd le a korlátaidat!
3 lépés – Sportolj egy kicsit Te láttál már valaha olyan sportolót, aki sokáig szomorú volt, vagy tele volt negatív energiákkal? Én nem.
A sport megtanít küzdeni. A sport elvonja a figyelmedet a mindennapi problémáidról, és csak a testedre tudsz figyelni.
Nem számít, mit választasz most éppen. Elmehetsz akár a bokszterembe is egy kicsit ütni a bokszzsákot (mindenképp ajánlott, főleg úgy, ha közben arra a személyre gondolsz, aki megbántott), vagy elmész teniszezni, jógázni, vagy bármit amihez kedved van..
Én ilyenkor általában nekiállok tornázni, nyújtani vagy az erőnléti edzést veszem elő. Mert megmozgat. Mert mindig 110%-kal csinálom. Mert fáj. Mert nem a belső fájdalmakra koncentrálok, hanem a testiekre. És azok akkor jobban fájnak.
4 lépés – Menj ki a természetbe Sokszor hallottad már ezt tőlem.
Menj ki egy parkba, ülj le egy tó partjára vagy vidd el a kutyát sétálni. Egy a fontos: csak arra figyelj, ami körülötted (és nem Benned) történik.
Összpontosíts a természetre. Nézd az eget, a fákat, hallgasd a madarakat, vagy figyeld a kutyát, ahogy önfeledten szaglászik és körbe-körbe szaladgál. Keress bármit, ami szép, figyeld meg a virágok és a fák színeit, a fű ezer színét, vagy azt, ahogy a szél ringatja őket.
A természet az arcodba fog nevetni. Rá fogsz ébredni, hogy milyen ostobaságokkal is foglalkozol.
5 lépés – Nevess Hányszor nevettél ma? Gondolom, nullaszor. A nevetés a test egyik gyógyszere. Elengedi a feszültséget, és endorfint termel.
Nézz egy vígjátékot, vagy valami mást, ami nevetésre bír. Szörfözz a neten vicces képekért vagy történetekért.
Keresd fel a barátaidat, és elevenítsétek fel a legviccesebb sztorikat.
Mindegy, mit csinálsz, amíg nevetsz.
6 lépés – Foglald el Magad, és kerüld el a negatív gondolatokat és embereket Mostanra jó hangulatba erőltetted Magad. Tartsd is ezt meg!
Tartsd Magad távol negatív emberektől, és ne adj nekik még csak esélyt sem arra, hogy lerombolják azt, amit Te ma fáradtságos munkával felépítettél. Legyél Magaddal és velük is kemény. Vedd körül Magad pozitív emberekkel, olyanokkal, akik szeretik, ha nevetsz.
A legjobb az, ha megelőzöd a nativitást. A legjobb, ha lefoglalod Magad. Ez bármi lehet: sportolhatsz, kertészkedhetsz, foglalkozhatsz a hobbiddal, stb.
7 lépés – Old meg a problémádat Mostanra már lett annyi pozitív energiád, hogy a problémádat meg tudd oldani. Gondold végig, mi lehet a legjobb és legegyszerűbb megoldás, és hajtsd végre. Senki nem fogja megoldani Helyetted a gondodat! Old meg, és felejtsd is el!
Hasznodra váljék!
Tedd meg ezeket a lépéseket minden alkalommal, ha a "viharfelhők" eltakarják életed egén a Napot!