Éppen az imént olvastam egy mondatot, amely nagyon megragadta a fantáziámat, mert olyan igazságtartalommal bír, amelyet mindannyiunknak meg kell először is érteni, aztán megtanulni, hogyan alkalmazzuk a saját életünk jobbítására.
"A HIT azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát - ennek a HITNEK pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben HISZ!"
Azt hiszem aki egy ideje már foglalkozik a belső úttal, azzal ami mindannyiunk lelkében van, ami irányítja a fizikai valóságunkban realizálódott történéseket, azok számára teljesen világos, és egyértelmű a fenti idézet. Aki pedig még csak most készül elindulni a saját (belső) útján annak elsőként a saját hitét kell megtalálnia, ahhoz hogy az majd a jó dolgokat bevonzza az életébe.
Mint ahogy már erről az előzőekben is írtam, először rendbe kell tenni saját lelkivilágunkat, nagytakarítást kell végeznünk , ki kell takarítanunk a berögzült negatív szemléletünket, a negatív programokat, minden olyan berögzült szokást, hiedelmet, ami akadályoz a továbblépésünkben.
Csak ezek megszűnése után tudjuk újjá teremteni az életünket.
Olyan ez, mint a kert, amelyben elszaporodtak a gyomnövények annyira, hogy már a haszonnövényeinket szinte megfojtja, amelyek nem képesek tovább fejlődni. Ki kell gyomlálni a kertünket, hogy az képes legyen erős, szép, és bőséges termést hozni.
A saját belső kertünk is így működik!
A múltunkból velünk hozott használhatatlan lenyomatokat meg kell szüntetnünk, meg kell bocsátani elsősorban önmagunknak, mert a saját életünk történetéért mi magunk vagyunk felelősek. Azután pedig másoknak is meg kell bocsátanunk. Ha ezt őszintén, szívből meg tudjuk tenni, akkor a takarítás egyik legnehezebb részén vagyunk túl. Sokan azt gondolják, hogy ez mennyire könnyű, egyáltalán nem az.
Ha igazán megbocsátottunk valakinek, akkor ha később rá gondolunk, nincs a szívünkben rossz érzés vele kapcsolatban. Sem harag, sem szomorúság, sem bosszúság, hanem ha magunk elé idézzük azt a személyt olyan, mintha a kettőnk élettörténetében nem lettek volna közös utak, kereszteződések olyan, mintha most láttuk volna a másikat először.
Ez a tökéletes megbocsátás mércéje. Amíg bármilyen érzelmek vannak az adott személlyel kapcsolatban, addig még nem tudtad őt teljesen elengedni, nem bocsátottál meg, csak esetleg részben.
Segíthet, ebben egy megfelelő ima, amelyet naponta legalább háromszor hangosan el kell mondani, legalább 21 napon keresztül, hogy programmá tudjon alakulni az elmében.
"Hálát adok a mai napért. Hálát adok életem minden pillanatáért. Bármi történik bennem, és körülöttem, felelősséget vállalok érte. Nem ítélkezem. Helyette azt az utat választom, hogy békében élek. Ha békében vagyok, mindenki békében lesz. A béke velem kezdődik.
Szeretettel gondolok mindazokra, akik megbántottak. Megköszönöm nekik, mert újabb leckét vehettem önismeretből. Ezekben taníttatás folyik, és vezettetés.
Ugyanakkor intenzív szeretetcsomagot küldök azoknak, akikkel én voltam figyelmetlen, rosszindulatú, bántó. Adott pillanatban ez volt ami tőlem tellett.
Holnap tiszta lappal, új lendülettel, önvád nélkül ébredek, nem rágódom a tegnap bajain."
"Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!"
Ez az utolsó négy "csodamondat" bármikor bármilyen szituáció után használható!
Ha a nap folyamán azon kapod magad, hogy valakinek esetleg rosszat tettél, vagy kívántál, azonnal mond ki hangosan, ha van rá lehetőséged, vagy csak magadban mond ezt a négy csodamondatot, és meglásd törlődni fog a negatív tett, vagy gondolat.
"Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!